Tuesday 7 June 2011

Kómásan...

Jóóóóóóóóó reggelt! Azért válsztottam a mai postomnak ezt a címet, mert pontosan ezt érzem most! Kómásan ülök az ágyban, kávét kortyolgatok, és próbálom összeszedni a gondolataimat gépelési hiba nélkül..szóval, igazából ez az állapot hozta  amai blog apropóját. Kedves barátnőm, NG megkért, hogy igenis írjak a lunchboxokról, vagyis a csomagolt ebédekről. Többek között, de most először ennek a kívánságának teszek eleget. Szóval, próbálom törni a fejem, hogy a hozzám hasonló office bunny-knak milyen ebédötleteket adjak, ami finom, egészséges, diétás, és még véletlenül sem végződik kajakómában!!! Szóval könnyű és egyszerűen emészthető is legyen...
Először is, a legegyszerűbb verzió, ha az előző este könnyű vacsorájából elrakunk egy pici dobozba másnapra. Itt jön NG másik kérése, a könnyű vacsora....Ezt majd egy másik alkalommal!
Többféle variáció létezik, pl az egyik kedvencem, a leves. Én 10-re járok dolgozni, így reggel nem csak egy reggelire van időm, de általában össze tudok dobni egy levest is. Összeszedem amit találok a hűtőben, krumplit, spárgát, brokkolit, hagymát, spenót, ami van, víz, fél húsleveskocka, és amíg kis lángon fő, közben lezuhanyozok! Amint kész, bezúdítom a turmixba, és ennyi. Arra vigyázni kell, hogy ne legyen túl sok lé benne, mert kicsap a turmixból, ez sajna velem is megtörtént, végülis tutira felébredtem, amikor a csuklómon végigfolyt a tűzforró leves....Én egyébként még azért szeretem ezt a turmixolós történetet, mert vannak azok a zöldségek, amiket nem szeretek magukban, de így elviselhetők...pl. fehérrépa.
A leves mellé én általában egy zacskó zabkekszet szoktam vinni, de akinek nem ülőmunkája van, és több energiát éget el, mint én, az dobjon mellé egy szendvicset!
Szendvicsek. Az emberek többségének nem az egészség példaképe a szendvics, de vajon meg tudjuk ügyesen csinálni úgy, hogy nekünk, dolgozó-iskolába járó fiatal hölgyeknek is megfelelő legyen? Persze hogy meg!
Nézzük csak meg a hűtőt! KEll először is kenyér! Barna, teljes kiőrlésű, rozs, tönköly, akármi, csak nem sima fehér kenyér! Aztán jöhet a sajtkrém, vaj, májkrém, avokádókrém, majonéz, mustár, ilyenek. Némi húsról is gondoskodnunk kellene, sonka, szalámi, grillezett csirkemell, főtt hús, fasírt, tonhalkonzerv, főtt tojás. Végtelen lehetőségek! És most jön a zöldség, a kedvencem. Unjuk már a paradicsomot, paprikát, uborkát, ugye? miért nem próbáljuk ki a salátalevelet, rucolát, spenótot, reszelt répát, avokádót, stb. Használjuk a fantáziánkat! Itt és most minden ér!
Az egész szendvicsdolog nagyon változatos és szórakoztató is lehet! CSak találjuk meg  a módját!
Van még egy tippem, mielőtt itthagylak titeket! A gyümölcs! Örök kedvenc! Általában viszek egy dobozzal, ananászt, papayát, kiwit, és még mellette pár darab almát, körtét, barackot! DE! Ne felejtkezzünk el a vízről, teáról, gyümölcsléről.....
Na gyerekek, lassan ideje elindulnom nekem is. Millió puszi mindenkinek, és nemsokára találkozunk!
pá!
R.

Monday 30 May 2011

Vega vagy nem vega....

Sziasztok!
Kicsit Shakespeare-ire vettem a figurát, tudom. Remélem még sikerült helyesen is leírni....lol. A bejegyzés apropóját az szolgáltatja egyébként, hogy valamelyik este a lakótársaimmal beszélgettünk a húsevési szokásokról. Ő, az egyszerűség kedvéért nevezzük Emődnek, nem eszik húst évek óta. Amikor rákérdeztem, hogy miért, azt mondta, nem szereti, nem kívánja. Majd később elismerte, hogy amikor ismerőseivel elmegy étterembe, és ők húst esznek, csorog a nyála. Namármost, ha valaki nem meggyőződésből, állatvédelemből, vagy vallási okokból lesz vegetáriánus, akkor, kérdem én, mi gátolja meg abban, hogy ha mégis megkívánja, akkor meg is egye? Értitek mire gondolok? Én nagyon jól tudom, hogy bármennyire is szeretnénk lefogyni, egészségesen élni, sokszor megkívánunk valamit, ami nem olyan egészséges, cukrot tartalmaz, zsíros, vagy szimplán egészségtelen. A nők többsége ilyenkor gyötrődik, azért sem enged a vágyainak, a csábításnak, de kérdem én, vajon jól teszi? Nem sokkal rosszabb, ha valamit nagyon kívánunk, szenvedünk, másra sem tudunk gondolni? Nem lenne sokkal egyszerűbb engedni a kísértésnek, bekapni azt a darabka csokit, megenni azt a pici húst, meginni azt a kávét? Én azt gondolom, hogy igen, sokkal egyszerűbb!
Az én hitvallásom nagyon egyszerű, azt együnk, amit szeretünk, ami jólesik, és ne azt, ami éppen le van írva a diétában, vagy ami roppantul egészséges, és akkor az kell is. Én például ki nem állhatom a padlizsánt, és bár tudom, hogy mennyire egészséges, akkor sem bírom megenni! Ugyanígy vagyok a garnélarákkal is, meg még egy csomó mindennel. Szóval, én azt mondom, egyétek, amit szerettek, de tudjátok a különbséget a jó és a rossz között! Belefér néha egy kis csoki, hús, vagy kv. Elvégre a lelkünk egészségére is gondolnunk kell!!!
xx
R.

Thursday 19 May 2011

Lunchbox helyett

Sziasztok!

Eredetileg a kis dobozos ebédekről akartam írni ma nektek, de olyan finomat főztem, hogy úgy gondoltam, megosztom veletek!
Először is egy überdiétás egybefasírtot csináltam, darált pulykahúsból, tettem bele durvára őrölt zabot, fokhagyma és vöröshagymakrémet, só, bors, petrezselyem, két tojás, karikára vágott újhagyma, és rezselt répa. Ezt mind összekevertem, állni hagytam picit, majd teflontepsiben megsütöttem úgy, hogy olajspriccelőből fújtam pici olajat a tetejére! Na mi ez, ha nem szuperdiétás! Mellé barnarizst ettem, meg vajon párolt spárgát. Nagyon rákattantam a spárgára most, imádom az ízét! Magas a víztartalma, kiválóan alkalmas méregtelenítésre, és rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.
A hosszadalmas főzés másik összetevője a mangós salsa elkészítése volt. Egy fél  mangót, egy paradicsomot és egy fél lilahagymát nagyon apróra kockáztam, majd két pici chillipaprikát is hozzátettem apróra vágva, sót és egy kis petrezselymet. Na itt volt a hiba, ugyanis a chilli olyan erős volt, hogy szó szerint tüzet okádtam tőle! Kata mentette meg a szitut, előkapott egy doboz tejfölt, és az egészet belezúdítottam a salsával együtt a turmixgépbe! Ennyit az apróra vágásról...Így nagyon finom lett, csípett, de az erősségét elvette e tejföl.
Szóval ez volt az ebéd-vacsorám! Ma már csak gyümölcsöt fogok nasizni, konkrétan epret és cseresznyét, (amivel egyébként már sikerült összemaszatolnom a billentyűzetet...) és átbogarászom a receptgyűjteményemet, hogy legközelebb fincsi, egészséges és gyorsan elkészíthető csomagolt ebédtippeket adhassak nektek!
Próbáljátok ki, és várom a beszámolót, egyéni tippeket!
Jóétvágyat!
xx
S

Wednesday 18 May 2011

Tavaszi fáradtság

Sziasztok!

Biztos mindenkivel előfordult már, hogy megjött a tavasz, a jó idő, de egyszerűen nincs kedved semmihez, letargikus vagy, fáradt, álmos. Bár orvosilag nincs alátámasztva vagydiagnosztizálva, de ez sajnos mégis egy létező probléma, amit egyszerűen tavaszi fáradtságnak hívnak. Senki nem tudja, mi lehet az oka, talán a szervezetünk így reagál az időjárásváltozásra, vagy egyszerűen csak megszokta a hideg, borús téli napokat, és kell egy kis idő, amíg átáll, nem lehet tudni. De azt tudjuk, hogy védekezhetsz ellene!
Pár egyszerű lépéssel megelőzheted vagy enyhítheted ezeket a kellemetlen tüneteket!
Az első, és legfontosabb az ébredés. Az agyad órákig tompa, mintha vattába lenne csomagolva, biztos ismerős. Egyből nyűlsz a kávéfőző után, és csak két csésze espresso után érzed magad embernek. Én is ilyen vagyok. Halljuk mindenfelől a kávé elhagyásának fontosságát, de tényleg szükség van erre? Én úgy érzem, nem feltétlenül. Igyunk meg reggel egy kávét, segít felélénkíteni a vérkeringést, egy csésze nem fog megártani, de a nap hátralévő részében tartózkodjunk tőle, és keressünk más módokat az élénkítésre. Például gyömbérteát, vagy mentateát. Nagyon fontos a folyadékbevitel, a dehidratáltság fáradtsághoz vezet! KEzdjük a napot egy pohár hideg vízzel, és csak utána igyunk kávét! Aki dohányzik, ne kapkodjon egyből a cigisdoboz után, várjon legalább egy fél órát az első pöfékelésig! Éjszaka legyen egy ablak résnyire nyitva, ha alvás közben enyhe oxigénhiány lép fel, sokkal nehezebben ébredünk majd fel!
Right, jöhet a zuhany! Nem kell hidegvizes zuhannyal kínozni magunkat korán reggel, bár ne egy kád forró vízzel kezdjük a napot, attól csak elpilledünk! Érdemes egy enyhe bőrradírt használni hetente néhány alkalommal, kellemesen felfrissít!
A reggeli nagyon fontos! A csapból is ez folyik. Ha sosem reggelizel, akkor egy pohár narancslé azért csússzon le, lehetőséd szerint frissen facsart, vagz egy frissítő gyümolcsturmix ananászból, erdei gyümölcsökből, vagy akár dinnyéből, őszibarackból. Most van a szezonjuk, úgyhogy hajrá! Aki reggelizik, az se egye magát degeszre, mert fellép a "kajakóma", pár szem zabkeksz, sonka, sajt, paradicsom, 1 főtt tojás, vagy zabkása mézzel, egy pohár joghurt, túrórudi, körözött, lehet válogatni.
Napközben is érdemes elkortyolgatni egy gyümölcsturmixot, vagy pár szem gyümölcsöt, a vitaminok és antioxidánsok felfrissítenek! Reggel kockázzatok fel almát, epret, ananászt, mangót vagy bármi mást, és vigyétek el egy kis dobozban. Igazán hangulatos, nem maszatol, folyik és remek érzés, hogy korán reggel már tettünk valamit az egészségünkért, miközben elkészítettük! Munka közben egyébként se együnk nehéz ételeket, egy finom szendvics, vagy saláta, leves tökéletesen megteszi. Ne feledkezzünk meg a vízről, napi 2-3 liter feltétlenül szükséges!
Beköszöntött a jó idő, mozogjunk friss levegőn annyit, amennyit lehet. Már az is sokat segít, ha reggel sétálunk munkába, aki busszal jár, szálljon le egy megállóval hamarabb, egy hét után jobban fogjuk magunkat érezni, tutira! Hétvégén menjünk el kirándulni, vagy csak feküdjünk ki a napra egy órácskára, feltöltődni vitaminnal!
Nos, ezek az én tippjeim nektek, de nagy örömmel hallanám a tieteket, hogyan küzdjük le ezt a kellemetlenséget így tavassz elején!
Remélem segítettem!
Rita

Wednesday 11 May 2011

I'm back!

Hello mindenki! Visszatértem! És remélem ti is fogtok!
Új fejezetet nyitok az életemben, és itt is! Mostantól közkívánatra leírom, hogy mit is eszek minden nap!
KEzdem a reggelivel. Én nem tudok létezni kávé nélkül, de igyekszem tényleg napi egyre limitálni, ez még jót tesz a vérnyomásomnak, de nem pörget fel. Mellé az egyik kedvenc reggelim volt, zabkása (porridge) mézzel. Még gyorsan összedobtam egy levest, spenótból, spárgából, hagymából és répából. Persze turmixolva, úgy szeretem. 
Ehhez vittem egy pár szelet rozskekszet, egy doboz paradicsomot, és egy darab sajtot. A nasim egy doboz áfonya volt. Na jó, kettő, ha beleszámoljuk a kollégám dobozát is, aminek nagy részét én ettem meg....:-)
Egyebként eléggé rá vagyok kattanva az áfonyára, és most szezonja is van ráadásul!
Teli van antioxidánssal, C vitaminnal, és negatív kalóriával!!! Yeah! A bogyós gyümölcsök egyébként is segítik a súlycsökkentést, (de diplomatikusan fogalmaztam...) és minél kisebb, minél több héja van, annál jobban. Ezek az enzimek ugyanis a héj alatti flavonrétegben tanyáznak! 
Na, ugyan még nincs vacsoraidő, de én már tudom, mit fogok enni, duck spring rollt tervezek, és egy nagy pohár gyümölcsturmixot! Mangó, eper, áfonya.....mondtam, h rá vagyok kattanva!
Akinek a sok gyümölcs, zöldség enyhe haspuffadást okoz, annak melegen ajánlom az édeskömény teát, én nagyon szeretem!
Ennyi mára, várlak titeket holnap is!
CSácsá!

Thursday 7 April 2011

Ötórai tea!

Sziasztok!

Ma reggel egy kicsit beszelgessünk a teákról. Egy tea mellett...
A méregtelenítés alatt nagyon fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel. Én mindenképpen a szénsavmentes ásványvízre szavazok, minden mennyiségben. Érdemes időnként váltogatni a fajtákat, mert különböző ásványianyag tartalommal rendelkeznek, és elég hamar hozzászokik a szervezet egyfajta dózishoz, ami egyes anyagokból túladagoláshoz vezethet, másokból viszont lehet, nem jut be a megfelelő mennyiség.
Másik sarkalatos dolog a különböző gyümölcslevek. Természetesen tartózkodni kell a cukros fajtáktól, na de hogy lehetünk biztosak benne, hogy a cukormentes, 100%-os fajták valóban nem tartalmaznak cukrot? Igazából sehogysem. Sajnos hallottam már olyanról is, hogy a drága, egészséges, préseléssel készült levekhez is hozzáadják a cukorszirupot, így én már csak annak a gyümölcslének hiszek, amit én magam facsarok otthon, a konyhában.
Az italok harmadik nagy csoportja, amit ilyenkor különösen ajanlok, az a teák. Rengeteg fajta tea van, de ilyenkor lehetőleg a koffeinmentes változatokat részesítsük előnyben.

Zöldtea: ezerféle jó hatását hallottuk már, főleg az antioxidáns tartalma miatt került az érdeklődés középpontjába pár éve. Azt kevesebben tudják róla, hogy rendszeres fogyasztása segít a narancsbőr eltüntetésében is, féleg vértisztító és enyhe vízhajtó tulajdonsága miatt. Van koffeintartalma, ha nagyon betartjuk a méregtelenítés szabályait, akkor tartózkodjunk tőle a kúra ideje alatt.

Fehértea: kínaiak kedvelt itala, ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint a zöldtea, de kevesebb benne a koffein, és frissítőbb hatása van. Hozzá kell tennem, hogy a teákban található koffein lassabb felszívódású, mint a kávéban meglévő, így hosszabb ideig biztosít frissességet, és nem terheli meg annyira a szervezetet. A koffein mint olyan viszont mindenképpen vizet von el a szervezetből, tehát célszerű akár a tea mellé is egy pohár vizet is elfogyasztani.

Édeskömény: személyes kedvencem, nagyon érdekes íze van, de nagyon jó a haspuffadás, székrekedés, teltségérzet enyhítésére. Segíti az emésztést.

Borsmenta: kedvelt teája nemcsak frissít, de nagyon hatésos a gyomorgörcsök, gyomorfájdalmak enyhítésében. Méregtelenítés alatt a sok nyers gyümölcsöt nem mindig fogadja hálásan a gyomrunk, ha egy picit begörcsöl, mielőtt gyógyszerhez nyúlnánk, kortyolgassunk el egy csésze mentateát, és segíteni fog.

Kamilla: azt mindenki tudja, hogy gyulladáscsökkentő és lázcsillapító hatással rendelkezik, de azt lehet kevesebben, hogy mindemellett enyhe hashajtó, és erős vértisztító hatása is van. SEgít kíméletesen átpucolni a szervezetet.

Csalán:vízhajtó tea, nagyban segít megtisztítani a veséket, fertőtlenít, és frissességet biztosít. Erős méregtelenítő hatásai miatt segít a bőr tisztításában, különösképpen az arcbőr javul látványosan.

Körömvirág: ennek a növénynek a krémjét sokan ismerik, azt viszont kevesen tudják, hogy belsőleg is alkalmazható a virág forrázata. Szintén az emésztésben segít, enyhe hashajtó hatásai miatt.

Igazából mindenféle tea csak jó hatással van ránk, egyrészt segíti a folyadékbevitelt, másrészt frissítenek. Ajánlom jó szívvel a teakeverékeket, Angliában Detox néven futnak, otthon emésztést elősegítő, illetve méregtelenítő néven. Én megmondom őszintén, az otthoni termékeket keserűnek találtam, de itt Londonban többféle tea van, ami annyira elnyerte a tetszésemet, hogy mindennapjaimban is szívesen fogyasztom őket. Legújabb kedvenc a Twinings Morning Detox teája, ami gyömbért tartalmaz, és így reggel egy frissítő löketet ad.
Nos, a mai napról csak remélni tudom, hogy ugyanolyan jó idő lesz, mint tegnap. Aki teheti, menjen ki a szabadba, nekem csak az iroda ajtóban való ácsorgás marad....

Sunday 3 April 2011

Partyk

Sziasztok!
Ma nem a szokásos tudálékos kiselőadást fogjátok olvasni. Ma gyónni fogok!
Aki ismer, az tudja hogy nem vagyok dietetikus. Aki jobban ismer, az tudja azt is, hogy szenvedélyem a táplálkozástudomány. Aki még ennél is jobban ismer, az tudja, hogy London egy dologra megtanított: live your life to the fullest.
Vagyis Élj, Éldd az életed úgy, hogy semmit ne bánj meg, mindent próbálj ki, és ne sétálj el a lehetőségek, a jókedv elől!
Én tegnap így tettem, és egy fergeteges magyar bulira keveredtem, nagyon jól éreztem magam, és sajnos megcsúsztam a méregtelenítésben. Igen, jól hallottátok, alkoholizáltam tegnap. Nem akarom mentegetni magam, nem bántam meg, nagyon jól éreztem magam. Most kicsit szigorítok majd a diétán, és kiheveri a szervezetem. Nem prédikálni akarok itt nektek, inkább iránymutatást szeretnék adni, hogy viselje el jobban a szervezetünk a mindennapi stresszt, és az élet nehézségeit. Nem vagyok szent, én sem örökké tartó méregtelenítésre kárhoztatom magam. Végülis egy életünk van, vigyáznunk kell a testünkre, hogy minél tovább élvezhessük, de vigyáznunk kell a lelkünkre is! Szóval csak élvezzétek az életet, ki hogy tudja, és ne féljetek a botlásoktól, az is része. Én most kimegyek a kertbe, mert kedves barátnőm szülinapját ünnepeljük egy kis grillezéssel. Legyen szép estétek, holnap visszatérek a fejtágítással.

Thursday 31 March 2011

Vegák leszünk!

Sziasztok!

Igen, jól hallottátok, ma a zöldségek és gyümölcsök táborát fogjuk nagyító alá venni.
Igazából nincs mit beszélni róla, méregtelenítésnél minden jöhet minden mennyiségben. Amik nagyon jó hatással vannak a méregtelenítésre az az alma, citrusfélék, bogyós gyümölcsök, körte, szilva, dinnyefélék. Ezeknek magas a rosttartalmuk, vagy a víztartalmuk. A rostok jótékony hatását már számtalanszor leírtam, biztos a könyökötökön jön ki. Igazából csak annyit említenék még meg, hogy a növényi rostok segítenek eltelíteni a gyomrot, ezért később éhezünk meg. Áldásos hatások!
A magas víztartalom segít a veséket tisztítani, ennek hatását elég hamar érezni lehet, miután fél óra alatt harmadszor futottatok ki a mosdóba...Amiket mindenképpen érdemes még belefoglalni az étrendbe, az az ananász, papaya, és a gránátalma. Nagyon magas az antioxidáns tartalmuk, a rosttartalmuk, és a vitamintartalmuk. Fantasztikus ízvilág, érdemes kísérletezni velük. Amit én csinálok minden reggel, az egy gyümölcsturmix. Mindenképpen érdemes egyébként beruházni egy turmixgépbe, sok egyszerű és tápláló ételt lehet elkészíteni. Szóval, én minden reggelt egy gyümölcsturmixal kezdek, függetlenül attól, hogy méregtelenítek vagy nem. Megrohamozom a hűtőt, beledobálok minden gyümölcsöt, felöntöm almalével, vagy egy kis kifacsart grépfruittal, és voilá! Frissítő és vitamindús.
A zöldségek közül a sötétzöldeket szeretjük nagyon ilyenkor, brokkoli, spenót, rucola, magas a vastartalmuk. A gyökérféléket is előnyben kell részesíteni, répa, fehérrépa, karalábé, káposzta, és a szuper cékla. Ha van gyümölcscentrifugánk, nagyon finom és frissítő levet készíthetünk fehérképosztából, céklából, burgonyából, répából, vöröskáposztából és zellerből. Intenzív íze miatt felhígitom ásványvízzel.
TErmészetesen jöhet a saláta minden mennyiségben, amit csak találsz, belevághatsz, én nagyon szeretem a spenótot és a rucolát, valamint az avokádót.
Ami nagyban elősegíti a májregenerálódást, az az articsóka. Én még nem készítettem, csak konzerveset ettem.
És most említeném meg, hogy a konzerves gyümölcsök tabu. Pont azért csinálom tavasszal a méregtelenítést, mert ilyenkor hozzájuthatok rengetegf friss zöldséghez és gyümölcsök. A legjobb, ami a nagyi konyhakertjében terem. Sajna nekem csak a sarki indiai zöldséges jut. :-)
NA drágáim, ma nagyon szép idő van, én pedig nem dolgozom, szóval irány a szabad. Kövessétek ti is példámat, és legyen egy isteni napotok!

Monday 28 March 2011

Rostos élet

Sziasztok!

Az elmúlt 2 napban több érdekes cikket olvastam a rostokról, illetve magam is kipróbáltam néhány újdonságot. Úgy döntöttem, elidőzök még náluk egy kicsit, főleg mivel új köretfajtákat kellett bevonnom az étrendembe, a kenyér és a tészta pótlására, illetve mivel bár imádom, de nem ehetek állandóan barna rizst.
Már említettem, miért fontos a rostbevitel növelése a méregtelenítés alatt, de azt is meg kell említenem, hogy az állandó étrendbe miért fontos beépíteni. Nemcsak hogy a bélfalak takarításánál van szerepük, de a vércukor és a koleszterin szintjét is kedvezően befolyásolják.
Biztos éreztétek már, hogy miután tésztát vagy kenyeret ettetek, félóra múlva ugyanúgy farkaséhesek voltatok. Ez azért van, mert a finomított liszt nem tejes értékű szénhidrát. Ez azt jelenti, hirtelen megemeli a vércukorszintedet, majd ugyanolyan gyorsan le is süllyed. Olyan, mintha egy adrenalinlöketet kaptál volna, csak cukorról van szó. Ez egyáltalán nincs jó hatással a szervezetedre, olyan energiaforrásokra van szükséged, amely fokozatosan emeli a vércukorszintedet, és azt lehetőség szerint egy szinten tartja. Így nem leszel farkaséhes, és az ingadozás nem terheli meg a szervezeted. Biztos hallottál már az alacsony GI indexű élelmiszerekről, egész diéták épültek erre, de a mindennapi étrendben is hasznosnak bizonyultak.
A Wellness Cafe honlapján olvastam néhány érdekes gabonafajától, amelyeket szeretnék most megosztani veletek, ezáltal izgalmas alternatívát kínálva az uncsi rizs-tészta-krumpli köretek mellé.
Az első a hazánkban is gyakori és elfogadott köles. Alacsony GI indexe révén nem emeli a vércukor és koleszterinszintet drasztikusan. Egyetlen lúgosító gabonafajta, és nagyon könnyen emészthető. Vízben megfőzve kiváló köret, de tejjel főzve kásaként is nagyon finom.
Következő a bulgur vagy törökbúza. Én személyesen nem próbáltam még ki, de ennek is sokfajta felhasználási módja ismert, édes és sós változata egyaránt. Szintén rendkívül alacsony a GI indexe.
Hasonló gabonaféle a kuszkusz, amely gyakorlatilag búzatöret, de mivel nincs finomítva, ezért teljes értékű szénhidrátnak számít. Hidegen vagy melegen, édesen vagy sósan szintén ezerféle változata ismert. Főzni nem kell, a vele kevert más összetevők nedvességét szívja magába, mint például egy uborkás-paradicsomos salátánál.
Egy régóta kedvelt és használt fajta még a hajdina, amiről biztos hallottatok már, igazából nem is gabona, hanem egy keserűfű fajta magja. Nagyon magas a rutén tartalma, ami egy vízben oldódó antioxidáns. Nagyszemű, piramis alakú, vízben főzve tökéletesen helyettesíti a tarhonyát vagy a nokedlit.
És elérkeztünk az én új kedvencemhez, a quinoa-hoz. Már az inkák is felfedezték áldásos hatásait, kedvelt eledelük volt. Apró magok, vízben főzve kell elkészíteni, semleges íze miatt kiváló köret. Rendkívül magas tápanyagtartalma van.
Mind az öt gabonafajta csodálatos élelmiszer. Bátran kísérletezzetek vele, fantasztikus receptötleteket lehet találni, próbáljátok ki a kedvent lapomat, a mindmegette.hu-t. Méregtelenítés ideje alatt kerüljétek a bulgurt és a kuszkuszt, mivel glutént tartalmaznak, de a többi fajta mehet minden mennyiségben,
Apró célokat tűzzetek ki, minden héten próbáljátok ki valamelyiket, amit a későbbi állandó étrend részévé már könnyebben tehetünk.
Na drágáim, mára ennyi, holnap folytatjuk!

Saturday 26 March 2011

Husifélék

Jó estét!

Ma a ragadozóknak kedvezek, hiszen a fehérjéket fogom nagyító alá venni. Húsokat, húspótlókat, stb. Azt már említettem, hogy tejtermékeket nem fogyaszthatunk az kúra időtartama alatt, de az egyéb fehérjéket szabad. Ilyen például a tojás, a szárnyas húsok, halak, babfélék. Szóját ugye nem használhatunk, így a szójatej is kimarad. De ha valaki nagyon tejre vágyik, vagy valamilyen étel elkészítéséhez tejre van szüksége, meleg szívvel ajánlom a rizstejet és a mandulatejet. Én csak zabkásához használom, de isteni íze van így!
Én húsimádó vagyok. Nagyon örültem, amikor rátaláltam arra a diétára, amely viszonylag hosszabb távon is fenntartható, jelen esetben 4 hétig, mert tartalmaz egy csekély mennyiségű húst is, mégpedig szárnyast. Én konkrétan most a pulykára esküszöm, valószínűleg mivel Londonban élve könyékig vagyok a csirkével. Mindazonáltal javasolnám, hogy mérsékeljük heti 2 adagra vagy iktassunk be egy hetet, amikor egyáltalán nem eszünk húst.
És elérkeztünk a halakhoz. A WHO szerint heti 2 adag Omega 3 zsírsavakban gazdag tengeri halat kell fogyasztani. Ez csökkenti a koleszterinszintet, tisztítja az erek falát, és táplálékot biztosít agysejtjeink számára. Ennél fogva minden méregtelenítés szerves részét képezi. Mármint ami nem répaléről és puffasztott riszről szól 3 napon át. Na az nem méregtelenítés. Az szimpla önkínzás.
Nos drágáim, ennyit a fehérjékről, és a mai napról.
Holnap folyt. köv.
Jóéjt!

Friday 25 March 2011

Szabad a pálya!

Jó estét mindenkinek!

Reggel csodálatos "kis" szösszenetet írtam ide nektek az ehető ételekről, de sajnos abban a pillanatban, amikor postolni akartam, megszűnt az internetem létezni. Ennek következtében kisebbfajta idegrohamot kaptam, illteve majdnem elkéstem munkából. :-)
Úgy döntöttem, a kevesebb több elvét fogom alkalmazni, ée egy postban csak egyfélét írok le. Szóval szóljon ez a mai a szénhidrátok győzelmének.
A nagy mumus. Mindenki, aki fogyni akar, még a száján sem ejti ki ezt a csúnya szót! De nem felejtsük el, hogy itt és most nem a fogyás a fő cél, hanem a nagytakarítás. És erre a legjobb dolog a rostbevitel fokozása. Azt már említettem, hogy búzalisztet nem lehet fogyasztani, és szóját sem. Az alternatív megoldások viszon egyben kitűnő rostforrások is. Zab,rozs, kukorica, köles, bulgur, quinoa, barnarizs, szinthe láthatóak bennük a rostszálak, ezek takarítják le a beleid falára rárakódott salakanyagot, amiből, valljuk be, van elég. Ne féljetek hát tőlük, bátran próbáljátok ki őket, kísérletezzetek kedvetekre. Én magam már csak ritkán eszek kenyeret, kiváltottam zabkeksszel, rozsszeletekkel, abonettel, puffasztott rizzsel. Tehát nekem ez a váltás nem volt gond. Szóval most a reggelim általában a következőképpen zajlik: zabkeksz vagy rozskeksz humusszal, vagy avokádókrémmel, vagy pedig zabkésa rizstejben főzve, mézzel. A reggeli szénhidrátot én így biztosítom, ezzel a napi ajánlott rostbevitel felét meg is ejtem.
Srácok, jó éjszakát, holnap folytatom a fehérjékkel!

Thursday 24 March 2011

Akupunktúra

Sziasztok!

Túl vagyok az első méregtelenítő akupunktúrán. Na nem ez volt az életemben az első, már sok kezelésen túl vagyok, épp ezért esküszöm áldásos hatásaira. Mindig felfrissülve távozom a kedves kínai hölgytől, halk relaxációs zene, kis masszázs a végére, szóval szuper, mindenkinek ajánlom. A hatását szinte azonnal éreztem, végig zugyborgott a hasam, dolgoztak a kis beleim. :-) Elnézést a fogalmazásért, de itt látom, hogy egyből hat.
A méregtelenítés alatt egyébként is ajánlatos terápiás kezeléseket alkalmazni, masszázs, akupunktúra, fényterápia, aromaterápia, bármi jöhet. A lényeg, hogy szellemileg is felfrissüljünk, relaxáljunk, kicserélődjünk.
Itt említeném meg a testmozgást is. Nem javaslom, hogy bárki ilyenkor próbálja meg lefutni a félmaratont, vagy átúszni a Balatont. Enyhébb változatként javaslom a Pilatest, jógát, egy kisebb biciklizést, jó nagy sétákat, úszást, laza teniszezést, és bármit, ami nem megterhelő, és főleg szabad levegőn történik! Élvezzétek ki a napsütést!
Készüljetek, holnap jon a wish list, vagyis a zöld lámpás élelmiszerek listája!
Jó éjszakát!

Alapok

Jó Reggelt!

Ma reggel szeretném lefektetni az alapszabályokat. (huh, ezt akár egy pasinak is mondhatnám..:-)) Szóval, amikor arról beszélek bárkivel, hogy méregtelenítek, mindig jön a kérdés, hogy akkor mit lehet ennem, és mit nem?
Most elmondom. Először is emlékeztetnélek titeket egy picit a tegnapi posztra, miszerint a lényeg, hogy adjunk egy kis szabadságot az emésztőrendszerünknek. Evidens tehát, hogy akkor azokat a táplálékokat kell kerülni, amik nehezen emeszthetőnek számítanak. Ezek között az első és legfontosabb a liszt. Igen, a búza, árpa, tönköly, szója liszt. Ezek emésztése közben felléphet enyhébb vagy erősebb emésztőrendszeri tünet, mint a székrekedés, puffadás, hányinger, émelygés, gyomorfájás, súlyosabb esetben hányás, görcsök. Nem véletlenül van olyan sok lisztérzékeny ember a világon. De ugyanígy vannak laktózérzékenyek is, ami tejcukorallergiát jelent tulajdonképpen, szóval itt és most a tejtermék is tabu, azt is nehezebben emészti a szervezet. Természetesen nem lehet koffeint, alkoholt, cukrot fogyasztani, túl zsíros ételeket sem ajánlott, feldolgozott húsokat, felvágottakat, készételeket, gyorséttermi ételeket, és sok sót. Sem. Na, gyorsan felsoroltam azt, amit nem ajánlott, nem szabad, sőt egyenesen TILOS! Gondolom nem kell nagy magyarázatot fűznöm hozzájuk, egy kis józan paraszti ésszel mindnki látni fogja, miért nem ajánlatos a méregtelenítés alatt lehúzni egy jó kis kupica pálinkát. Szóval csak semmi májterhelés, hagy dolgozzon az a takarítógép! Most emésztgessétek a tiltólistát, később leírom, mi az, amit lehet enni, és még később mi az, amely segíti az eredményesebb méregtelenítést!
Addig is élvezzétek a napsütést!

Wednesday 23 March 2011

Jó Reggelt Mindenkinek!
Gyönyörű napra ébredtünk itt az egyébként ködös Londonban, szóval aki teheti, nyomás ki a szabadba, parkozni, mókusokat etetni, stb.
Szóval, ma is méregtelenítünk. Egy pár szót szólok a történetéről, és az alapjairól.
Mint remélhetőleg mindannyian tudjuk, már a Biblia is megemlítni, mégpedig Nagyböjt néven. Ám nem állíthatjuk, hogy itt bukkan fel először a történelemben, hiszen már az őskortól kezdve a sámánok, papok, gyógyítók, látok és sorolhatnám egyfajta böjtöt tartottak a nagyobb szertartásaik előtt.
Ennek nagyon egyszerű oka volt. A szervezet magára az emésztésre rengeteg energiát fordít, ami, valljuk be, nem csoda. Nem egyszerű folyamat lebontani azt a sok ételt, tápanyagot, zsírt, vitamint, cukrot és miegymást, amit minden nap beviszünk, nem is beszélve az E-vitaminokrol, ami ugye mindenkinek ismerős. Méregtelenítés alatt felszabadítjuk egy kicsit az emésztőrendszert, könnyen emészthető ételeket eszünk, kerüljük a mérgeket mint az alkohol, koffein, ezáltal a test energiái másfelé fordulhatnak. Nyugodtabbnak, pihentebbnek, energiadúsnak érezzük magunkat, bőrünk kisimul, hajunk fényes lesz, jobb lesz a közérzetünk, és még a narancsbőrünk állapota is javul!
Szuper, nem? Egyszóval akármennyire lehet tele az újság mindenféle divatos újfajta méregtelenítő diétával, ez egyáltalán nem újkeletű dolog. És pont mint a dédi körömvirágkenőcse, bevált!!!!

Tuesday 22 March 2011

Rita

Jó estét mindenkinek! Vagyis neked Lilla, mert valószínűleg te vagy az első, és per pillanat egyetlen olvasóm. DE aki visszanézné a kezdeteket, azt is üdvözlöm.
Szóval igazából azért kreáltam ezt a blogot, mert a tegnapi naptól szokásomhoz híven belekezdtem a 4 hetes tavaszi testnagytakarításba, vagyis MÉREGTELENÍTEK! Fantasztikus, nem?
Hogy pontosan mit is jelent nekem ez a csúnya szó, arról majd írok később részletesen. Most elég annyi, hogy nem a világ legegyszerűbb dolga, de az egyik legeredményesebb, azt garantálom!
Szóval, kedves olvasók, páncélokat fel, indunk a harcba!